Mi nem ebben a Prágában voltunk – a Pindúr pandúrok szövetsége
Sirat az ég is, ahogy elhagyjuk Prágát. Ami a nem létező elvárásainkat is felülmúlta. Ahol visszatérő vendégek leszünk, ha a Jóisten is úgy akarja. Megkockáztatom, hogy még Budapest kultusza is veszélybe került nálam. Prága városából nem hiányzik semmi, amit más városokban hiányolni szoktam. Prága úgy tökéletes, ahogy van.
“Mi nem ebben a Prágában voltunk 5-6 éve” – hangoztatjuk Évivel. Párizsi útitársammal (a francia fővárosról ITT írtam) már azon is elgondolkodunk, mi van, ha a francia fővárossal is csak az időzítés volt a kevésbé célravezető. Prágáért sem lett oda egyikünk se anno a hidegebb időben… A frissen megalakult Pindúr pandúrok egylet harmadik tagja már nem először látogatott el ide. Vivi számára ez évek óta ugyanaz a csodás hely. A maga száz tornyával, a méltó szélességű Vltavájával, a több mint elégséges éjszakai életével. Ezúttal minket is megvett kilóra. Máris azon spekulálunk, hogy tudnánk még pár napot maradni…
Tökéletes az idő, jó ötlet vonatra pattanva érkezni, mégha majdnem le is késsük a járatot. Mert Milány Kincső elnézi az indulási időpontot, és 8:27-kor készül hiányos öltözékben reggelizni. Még jó, hogy ránézek a telefonomra, így megtudom:
óra 3-kor indul a vonat, de Újvárból az EC. Komáromból meg 33-kor a személy. Oh, micsoda malőr. Robbanásszerű rohanás után áldom az eget, hogy az állomás mellett vettem lakást. Máshogy ez a 6 perces mutatvány nem sikerült volna.
A kezdeti izgalmak után már semmi akadálya annak, hogy bebalzsamozódjon az agyunk a laposüvegben lapuló hazai házival, a szálláson borral, vizet prédikálva, később pedig a cseh sörökkel.
Szállás a helyi plébánián? Ilyet kitalálni sem lehet…
Mindössze elég, ha velem barátkozik az ember. Akinek ilyen értékes tippjei – és még annál is leleményesebb ismerősei – vannak, annak egy parókián aludni, a prágai magyar katolikus egyház jóvoltából, ajándék. Jót, olcsón, közel mindenhez, gyorsan? Ez esetben minden kritérium teljesült. Az hagyján, hogy kétkedően érdeklődik minden ismerősünk, mit keresünk mi egy paplakon, de hogy erről a csodahelyről minden 6-13 percre van gyalog, az a hihetetlen kategóriát súrolja. Ez ám az isteni gondviselés!
A közeli All you can eat sushizóban kezdünk – és ott is zárjuk a hosszú hétvégét. Hogy miért? Mert Évivel már hagyomány, hogy degeszre esszük magunkat eme japán étekkel. Ráadásul 15-20 Euróért tesszük mindezt a Vencel-téren, ki nem lehetne hagyni.
Persze egy tipikus cseh kajákat osztó kantint is meglátogatunk, ahol share-foodba nyomjuk a specialitásokat. Vepřo knedlo zelo, sviečková, žemľovku, šúľance, parené buchty, ebben a sorrendben jöhet is.
Tour de bar Prága
Itt még a szórakozóhelyek is egy karnyújtásnyira vannak egymástól, és komolyan mindenhol jó a zene. Mondom ezt én, aki elég kényes tudok lenni az ütemekre. De hiába, ez a cseh péntek este hibátlan. Arról meg ne is beszéljünk, mennyi ígéretes biodíszlet szegélyezi végig az utunkat. Hogy nem csak a mediterrán országokban tudjuk legeltetni a szemeinket? Micsoda? Prága, én így szeretlek…. Tudnék itt is digitális nomádkodni, komolyan mondom, tényleg. Ahogy a homokos parton ülve elrévedek, másra sem tudok gondolni.
Az arcomra kiülő, levakarhatatlan mosolyt Portóban éreztem csak eddig. Budapesten kívül. A helyi Margit-szigetre, azaz a Střelecký ostrov homokos partjára kidobva magunkat ábrándozunk a vizibiciklizésen.
Elnézve a tekerő tömeget, és elhallgatva az őket kiszolgáló flamingós bárhajót, a flamingós pokrócon (alias flameszos pokin, ami nélkül már sehova se indulok el), itt tudjuk az előző este fáradalmait kialudni.
Mondjuk ez egy kellemes elfáradás volt, hiszen olyan tour de bárt nyomtunk, ami Peťo, Vivike helyi barátja nélkül nem valósult volna meg Belépő egy kacsintásra, a tequilák csak úgy szalagon érkeznek. “Saját árlistám van, ne akarjatok fizetgetni” – könyörög ez a kedves ember nekünk.
Jöhet egy brunch hálánk jeléül a jól tartásért Peťonak. Na meg egy kis malinovka a helyi Kopaszi-gáton, azaz Štvanicén. Ahonnan a 17-es villamossal kígyózva az összes hídon áttekeregünk. Jobb mint egy sight seeing busz. És mindez 30 cseh koronás (1,20 Euróért) vonaljegyért. Újabb ajándék.
Amikor a Vyšehrad csak a miénk…
A helyi Visegrád, azaz Vyšehrad meglepetésünkre pár másodpercre kiürül. Ekkor sikerül egy ritka képet elkészíteni. Állítólag itt mindig zsúfoltság van, így külön értékelendő a fél pillanatnyi “magányos ücsörgés” a monumentális szép épület árnyékában. Körbesétálva a parkot minden szögből elnézhetjük Prágát felülről, és hatalmasat kacagunk, amikor egy garden pub elé érve már nem is kell mondani, csak elég egymásra nézni: “Megihatnánk valamit, hm…?”
Don Diablóért Prága városába is
Tudni kell, hogy a kedvenc DJ-m (akiről ITT írtam) volt a felbujtója a cseh kiruccanásunknak. És bár ez a fénypontja is a Diablova-világomnak, a jóleső bizsergető érzés utolér többször is.
Séta közben az Orlojhoz, miközben énekeljük, hogy “nappal a macskaköves utakon”. Aztán a Harry Potter stílusú “Roxfort”-székesegyháznál elbambulva. Végül a Károly-hídnál, ahol kibukkan a vár sziluettje. És még a szobrok közül is csak egy áll restaurálás alatt. Éjfél után pedig egy elviteles Aperollal a kezünkben ugyanide visszatérve még exkluzívabb.
Évente egy Don Diablo, Vivike ezt ígérte nekem. És egyem a szívét, hogy tartja is magát ehhez. Na nem csak a kedvemért, ő is szereti, sőt többet tud hőn imádott személyről, mint én magam, de hogy még olykor alám is szervezi a dolgot, azért sosem lehetek elég hálás.
Rajongani jó – személyért, helyszínért, az életedért
Ugyanis idén újra megkaphattam az egyik legjobb érzést a világon: nem felejtettem el rajongani.
Rajongónak lenni jó. Imádni az érzést, hogy sírni tudnál valakiért a távolból. Csak úgy. Mert ha csak meghallod, meglátod, nem tudsz vele betelni. Sem vele, sem az általa okozott érzéssel.
Aztán vannak idők, amikor tényleg tudsz is könnyeket hullajtani, mert már olyan közel érzed magadhoz, még ha meg is hiúsul… De amikor eljön ismét egy olyan év, hogy karnyújtásnyira lehet tőled, és az összes ráncát az imádott előadónak szemrevételezheted, nem tudod levakarni az önfeledt mosolyt az arcodról… És nem is akarod!
Még halkan kuncoghatsz is mellé, úgyis elnyomja a dübörgő zene. Olyan ez, mint újra kislánynak lenni, és megkapni a kedvenc játékodat. Meghatottság, öröm, hála. És rajongás.
Édes, boldog rajongás. Ezért idén Prágáig voltunk hajlandóak menni. A Hexagon-családdal összekacsintani, egymás mercheit megdicsérni, kitartóan várakozni, hátha lehet a szett után meet-and-greet is… És egyszer lesz is. Interjú is. Meg ölelés is. Addig is táplálkozom a pozsonyi, a siófoki, a zamárdi és legújabban a prágai Epic élményeimből. Következőre pedig már nagyon érik az az Amszterdam. Ha már holland a szentem, illene őt ott is meglátogatni.
De Prágába is jövünk még vizibicózni, egy rooftop bárból vagy a várból megnézni a naplementét, rollerrel és vagy nyitott old school autóval átszelni a várost. Mert Prága megér nem egy, hanem száz misét!
