Alig 48 órás tripre érkeztünk Bari városába. Nem, nem Balira – sajnos. A dél-olaszok vendéglátása nem volt olyan, mint vártuk. De persze soha rosszabb hétfőt, mint Olaszországban kortyolgatni a koktélt Biával és Szandival. Mégis az imagination VS reality többször is befigyelt – akár a szállást, akár a közlekedést, akár magát a várost nézzük. Szerencsére ez mind nevetéstől záporozó könnyeket csalt az arcunkra – a jó humorunknak hála az összes akadályt játszi könnyedséggel vettük újra.
Szeptember derekán zsákbamacska az időjárás, és ilyen rövid kiruccanáson a kocsibérlés sem opció. Jó, mondjuk van, aki szerint a “short trip” a szomszéd falut jelenti, nem Barit. De akkor is. Utólag még ennyi napra is érdemes lett volna megfontolni, hogy csak landoljunk, aztán ér továbbállni. Bari óvárosán kívül pedig csak a kutyaszart kell – körültekintően –kerülgetni.
Dél-Olaszország reptérrel rendelkező városai többnyire a random buszmegállókban történő ácsorgások és az óvárosok varázsában kimaxolt turistaélmények helyszíne. A macskakövekről visszaverődő narancssárga fényben csak úgy kapkodjuk a fejünket. Az utcán táncol a tömeg, és lépten nyomon elcsíphető a magyar szavak tömkelege. Még off season idején is eltart egy ideig, mire nagy nehezen találunk egy autentikusnak tűnő helyet. A kockásterítős stílus azonban a pesztós tésztán is visszaköszön. Mintha egy menza konyhájáról jönne ki az étek. Az enyémre meg mintha egyenesen ráborították volna a konzervparadicsom-levest. A regionális eledel gyanánt kitippelt orecchiette ízre amúgy jó választás, ami az Aperol szervírozásáról már nem mondható el.
Még hogy a narancssárga ital a napfényt és a mediterrán idillt idézi. Még Magyarországon is jobban megadják a módját. De végülis örülhetünk neki, hogy egyáltalán van, mert van, ahol kifejezetten közlik, hogy NINCS! Hiába, a turistáknál ez beakadt – ha Olaszország, akkor Aperol Spritz. És akad olyan olasz, aki meg ezen kiakad.
…végül egy autentikus karaoke bár egy kegyetlen erősségű Negronival. De hát mit van mit tenni, italt nem öntünk ki, ahogy ételt sem dobunk ki. S két korty között itt döbbenünk rá, hogy a Sarà perché ti amo szám nem csak érthetetlen módon Magyarországon sláger. Ordítják nonstop az olaszok is – mint Pedrot és társait…
Bónuszként az első estén az Airbnb tulajdonosával való veszekedés is kijár. Törött kanapéágy dobozokkal alátámasztva, C alakban görnyedő alvópóz nagypapa-haj szagú ágyneműbe burkolva, és még azt is magunknak felhúzva – miközben egyeseknek (nekem) párna sem jut. Hát nem így terveztünk nyugovóra térni, pláne nem egy ablaktalan szobában. És enyhítenénk egy kis frizzantéval a “sérelmeinket”, a poharakon megcsillanó bormaradék azonban nem rántja össze a nyálat a szánkban. A gyomrunkat annál inkább.
Már költődik is a reklamáció a hajnali órákban álmatlanul forgolódva: the bed sheet smells like grandpa’s hair – majd belefulladunk a bari éjszakába, annyira kacagunk.
Mindeközben Giulio, a “házigazda” kedvessége még az osztálykirándulás-stílusban átélt nevetőgörcsöknél is határtalanabb: egy sorry nem hagyná el a száját, avagy keze nyomát. A kompenzáció helyett még a nyilvános kommentemet is eltávolítja az Airbnb. Hát itt tartunk, ez a fogyasztóvédelem manapság, ennyi…
Másnap nagy reményekkel és műgonddal kitippelünk egy partszakaszt. Hogy melyik irányba is kell felszállnunk a buszra, nem egyértelmű. Ahogy a buszjegy vásárlásának sikeressége sem. Úgy néz ki, a telefonos fizetést a berendezés nem szereti. De jaj neked, ha egy utasnak a szerencsétlenkedésed feltűnik. Addig bököd és óbégat olaszul, míg meg nem elégeled. Kik ezek, tán önjelölt ellenőrök? Vagy csak kísért a bliccelés szelleme (lásd Párizs)? Az bezzeg miért nem érdekel senkit, ha kimarad egy-egy járat? Mindegy is, csak a reptérre menet ne fussunk bele egy lustálkodó sofőrbe, köszi!
Bár nem ezt az időt rendeltük – a szél fúj, az eső csepereg – nem számít, a vízbe én akkor is bemerészkedek. A többiek kabátban ücsörögnek, mire a sós pakolást pogózom le a hajamról.
De hol vannak az emberek? Vajon rossz felén lennénk a városnak? Természetesen igen, így hát jobbra át, irány Bari egyetlen strandja, a Bread and Tomato. S bár a szél itt sem fúj kevésbé, legalább a kiteszörfösöknek kedvez. A zöldeskék vízben a szél- és hullámlovasokkal a horizonton rongyolunk a sziklák felé – a víz Ciprus és Szardínia után itt a legmelegebb, jöhet egy kis sellősködés!
Az elfonnyadt pálmafák látványa után sokat javít a hangulatunkon a Centrale útszakasza. Majd dukál végre egy tenger gyümölcsei pizza. Még ha a pincér a kínálatot olyan nyomatékkal is közli, hogy beleremeg az asztal. Továbbállnánk felháborodásunkban, de a pisztáciás croissan reggeli piknikének emléke már halvány emlék csupán. Azóta egyetlen adag olívát sikerült szerválnunk, és még azt se adták oda “figyelmességből”. Még az olajfák országában sincs az olívabogyó ingyen! És az egész gourmet élményt megkoronázandó két rágás közt még az étkészletet is elveszik előlem. A várva várt olasz fagyiról is hiába akarunk ódákat zengeni… A pisztáciás variáció a próbája minden jeges csodának, de itt olyan egy ízű mindegyik, nem tudunk tőle elájulni.
Hajnalban a változatosság kedvéért felriadni a felettünk zajló csetepatéra végül már tényleg a legkevesebb. De hát mi sem vagyunk épp a legcsendesebbek. Belepasszolunk az olasz virtusba, e téren biztosan.
A tanulságot levonva megjegyezzük egyszer s mindenkorra: egy kirándulásra legalább 3 éjszakára érdemes befizetni, hogy legyen idő akklimatizálódni. Bari esetében illik azonnal kocsiba ülni, és Puglia régióban Polignano a Mare, Alberobello, Monopoly, Matera, Otranto desztinációkat bejárni. Ha jót akarunk magunknak, legközelebb már mi sem fogunk így befürödni, addig meg e short tripet még évekig fogjuk emlegetni.