Disneyland nem gyerekjáték
Két gyerekkel Disneyland? Az egyik a keresztfiam, a másik a nővére. A felbujtó az apa. A “Tihi-transzfer” Antwerpenből jövet felvenne minket a Beauvais-i reptéren. Gondolodás nélkül rávágtam: Persze, miért ne? Nagyok már, repültem sokszor, nem lesz itt semmiféle probléma. Upsz, hasít belém a gondolat: Meghatalmazás nem kéne a kiskorúak külföldre viteléhez…? Hívom az anyjukat, intézve. Oké, minden megvan, mehetünk!
Péntek reggel érkezem a két izgatott lélekért az anyjukhoz. Persze csak miután előző este enyhe szélütést okoztam azzal, hogy közöltem: “Nincs bőrönd. Négy napra már csak beleférnek 1-1 hátizsákba.” Andi kétkedő tekintete után végül inkább kezembe vettem a pakolást, csavargatós módszerrel orvosoltam a problémát. Indulás!
Tihike bal lábbal kelt fel, neki még idő kell átzsilipelődni. Nikike viszont kettejük helyett is lelkes. “Ez életem legboldogabb pillanata. Már számoltam vissza a napokat, hogy eljöhetek veletek Disneylandbe.” – örömének így ad hangot már a vonat felé menet. Ó, nekem ennyi elég is. Már most érzem, megérte a fejem ráadnom erre.
Suhanunk Budapest felé, utána metróra szállunk, majd busszal kanyarodunk a reptéri felhajtóra. A gyerekek a sárga színű autókat számolgatják, stipi-stopi módra. És ahogy meglátják a temérdek taxit a reptéri parkolóban, kacagásban törnek ki. Egy kis kártyajáték a gépen, Tücsök koma és Anne kísérőink is a fedélzeten. A meghatalmazást se kérte senki…
…és a gyerekek sem sikoltoztak a biztonsági ellenőrzésnél poénból: “Nem tudjuk ki ez a néni”. Mindenki boldog – rólam nem is beszélve.
Tegye fel a kezét, aki a lelke mélyén vágyik Disneylandbe. Ki ne nézné meg az életnagyságú Pumbát vagy Plútót? Na ugye! De megsúgok egy titkot: minél többet várunk rá, annál jobban tudjuk majd értékelni. Nem, a gyerekkor talán még nem ez a fázis. Kell, hogy már felfogjuk, mennyi az annyi, mi mindent kell egy francia kiránduláshoz leszervezni, és mindenféle körülmény ellenére tudni kell az egészet élvezni.
A Disneyland nem gyereknek való
Az oké, hogy két része van a mesevilágnak: Disneyland Park és Disney Adventure World. Előbbi a klasszikusoknak, utóbbi a Marvel és DC rajongóknak. Vagy úgy is mondhatnánk, egy a kicsiknek, egy a nagyoknak. És ha már ott vagyunk, éri megváltani a duplajegyet mindkét kalandra. Az irdatlan tömeg, a benti árak és a rossz időjárás azonban nem várt fordulatai az izgalmaknak. És egy bizonyos kor alatt mindez nem is a tolerálható kategória. Mindenesetre kihozzuk belőle a maximumot, nincs mese. Vagyis az pont van, csak az van. Mese habbal.
Az első utunk az esőkabát vásárláshoz vezet. Action-gazdaságosabb így. Semmi sem szegheti kedvünket. Sűrűn jár az ablaktörlő, keressük a mesenévvel ellátott szabad parkoló részt, majd bebugyolálkodva rohanunk az álmunk megvalósítása felé.
Tocsogó léptek és szimfonikus szignók szegélyezik utunkat. Indításnak Stitch nem túl kedvesen elhesseget minket, amikor rossz helyen állunk be a sorba… Ez ám a vendéglátás, kezdetnek nem is rossz! Az első hintába is gyorsan belibbennek a fiatalok, végülis vizesebbek már úgysem lesznek… Ázott csirkefejek ide vagy oda, Csipkerózsika palotaudvarában tényleg felcsillan mindannyiunk szeme.
Nem hagyjuk ki Alice csoda-labirintusát sem, ahol ér egy kicsit elveszni.
Mindeközben folyamatos juhézással töltöm ki az időt és a felvételeket – Tihi pedig örömmel tűri. Szerintem ezen a ponton kezdi sejteni, hogy 2+1 gyereket hozott Disneylandbe szórakozni…
Mire jön a parádé, kisüt a Nap is.
Gyűlik a tömeg, hogy végigkísérje az összes rajzfilmfigura felvonulását. Szimba, Hamupipőke, Dzsinn. Minden mesének van egy külön hajója és koreográfiája. Ilyenkor megtérül a magasságom, ennyire közelről még sosem nyílt betekintésem gyerekkori esti meséim fejezeteibe. Mondjuk Tihike és Nikike ebből csak annyit nyugtáznak: “Mikor lesz már vége?” De ők ezt nem érthetik, ők már másik éra.
S ahogy ott állok a színes, napsütötte fantáziakavalkádban, elindul a könnyem, hogy mindezt megélhetem. Jobban élvezem, mint a gyerektábor apraja-nagyja. Tihivel össze-összemosolygunk, ő is boldog. Elhozhatta fiát egy ilyen kirándulásra, és ez bizony nagy dolog.
Mindenki táncol. El se hiszem, hogy ez a sok mesehős lejött a könyvek oldalairól, és nekem integet.
A Disney-főcímdalokat rongyosra hallgattam régen kazettáról magyarul – a dallamok ugyanazok, csak a szöveg van franciául vagy angolul.
Donald kacsa, Mickey Mouse, Goofy, tényleg mindenki eljött, mindenki itt van. A Toy Story összes tagja is előre-hátra hintázik és ropja. Hook kapitány beúszik, a hercegnők sorban pörögnek szép ruháikban. Oviban a bőrükbe képzeltem magam, s forogtam, most meg itt vannak élőben, felfoghatatlan. Na jó, kinosztalgiáztam magam, a gyerekek is kibírták, én már megvagyok mára, mehetünk tovább!
Út a Disneyland “felnőttprogramjai” felé
Spiderman, hát persze. Nem hagyhatjuk ki. Keresztfiam nagy kedvence. Sorban állási idő: 25 perc. Határeset. Ám amikor, még másfél óra után sem tudjuk, mi történik – se előre nem tudsz menni, se hátra, az már nem mindegy. Két kínlódás közt forgatom a “videozáznamokat”, próbáljuk elviccelni a felháborodásunkat.
Olyan, mint egy szabadulószobában, ahonnan a látszat ellenére nincs kijárat.
Végül egy 4 fős kapszulában találjuk magunkat, és egy virtuális valóságban nyírhatjuk ki a gonosz pókokat. Na persze mire nekem leesik, mit is kell csinálni, kábé már szállhatunk is ki. De semmi baj, nincs még vége a napnak.
Az Avangers fellegvára, ez már jobban néz ki. A sorban állás közben különféle attrakciókkal, életnagyságú Vasemberrel az élen. Meglátva a hullámvasutat átjár a bizsergés. Ez jó lesz, érzem a vizeletemben. Hogy legelőre üljünk? Naná, a Port Aventura, a Gardaland és a Práter után számomra nem kérdés. A többiek viszont még nem tudják mire vállalkoztak. Még szerencse, hogy a pillanatfotók a végén megörökítették a bátorságukat – a fiúrészleg mosolya nem őszinte a kilövés pillanatában, de mindannyian élvezzük a keresztbe-kasul tekergést, ahogy a koromsötét világba érünk. Csillagokat látunk, lobog a hajunk, sikítunk, mintha nem lenne holnap. Egy baj van ezekkel a menetekkel: kábé fél percig tartanak. De ez legalább már biztos, hogy arra érdemes, álljunk be újra abba a fránya sorba!
Ha már Párizs, a Ratatouille kötelező.
Nem csak megkóstolni, de az animációba is bevonódni. Újabb 80 perc várakozás? Ráadásul, ha ennyi is van kiírva, akkor a korábbi 25 perces ígéret után a valós 90 perccel számolva a matek most mit mutat? Inkább nem is gondolunk bele, csak hagyjuk magunkat a tömeggel hömpölyögni. Fáradtan huppanunk be a patkányfaroknyi fiákerekbe. Zuhan ránk a vászon, kiömlik a komplett spajz tartalma. Hm, megkordul a gyomrunk, ideje étterem után is néznünk lassan. Gyorsítva végigjárjuk az animációs történetet valódi premier plánból, a kisállat szemszögéből. De hogy mi a 3D és mi a valódi földindulás alattunk? Nagyon csalóka.
Zárásként gyerünk vissza a Disneyland ikonikus tűzijátékára! Amit eddig még csak főcímként láttunk a képernyőn félkörívben suhanni oda-vissza. Zengő áriaszó és narancssárgás-rózsaszínes égbolt? A borongós reggelen ilyen naplementében nem is reménykedtünk. “Csodás nap volt.” – mondja ki mindannyiunk gondolatát Nikike, miközben egy óriás nyalókát majszolgat. A mesék földjén ez is lehet a vacsora. Minden nyafogás után és ellenére zene felnőtt füleinknek e nyugtázása a napnak. Megérte a fáradozásokat.
Hála járja át a lelkem.
A kedvenc Tihaméraim nélkül ez a foglalkozás nem jöhetett volna létre. Magamtól biztos nem indulok neki. És mivel minden egyes gyerekkori nosztalgiával gyógyulunk bizonyos fronton, ezért receptre felírnám mindenkinek: irány a Disneyland – bár talán hétköznap, derűs időben és gyerek nélkül még jobban lehetne hódolni a vágyaknak és a bennünk élő gyermeknek. Ki tudja, nézzük meg – majd egyszer!
Másnap egy kis Eiffel-toronynál homokba rajzolással, a Notre Dame-nál harangozással, fújogással kísért csigaevéssel és a Diadalívnél sasszézással koronázhatjuk meg a párizsi hétvégénket.
Először négy éve jártam Párizsban, pontosan egy éve pedig a fővárosi francia élményt az őszi Disneyland mesésen kibővítette. 2025 tényleg egy csoda év volt, ez az utazási szelet is ékes bizonyítéka ennek. S bár akármilyen nagy dolog bevállalni egy ilyen felelősségteljes megbízást, hiszen nem kis energia és figyelem végigasszisztálni két gyerek hideg-meleg kedvét 4 napon át. Mindenesetre keresztanyának lenni több szempontból is jó dolog, jöhet máskor is az ilyen kihívás.
