Varázslatos online kánaán – vagy kipukkadásra váró illúzió-lufi?

Tavaly utolért a végzet és a rettegett társkereső, azaz a Tinder felkerült a telefonomra… Az alkalmazás, amire egyesek csak annyit reagáltak: egy ilyen okos, rendes lány mit keres ott? Próbáltam a mai világ hullámait meglovagolni és megúszni fulladás nélkül. 

Első “merítésre” aligha kerekednek siker sztorik. Többször ki kell vetni a hálót…

Virtuális tudathasadásom története öt évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban még a Happn alkalmazás szárnyait próbálgatva, bár repülni nem igazán sikerült. Azt állítják az “öreg motorosok”, hogy a kisebb mértékben ismert alkalmazást viszonylag csökkentett, ám annál minőségibb felhozatal jellemzi. Szó-szó.

Esetemben mondjuk Ádámnak a Pest-Komárom távolság már válóoknak számított. Sőt, a vége felé a személyes találkozó alól kibújva arra hivatkozott, hogy tárgyalása van a messzi távolban. Csakhogy az alkalmazás megmutatja, ki hány kilométerre van tőled. Nem ártott gyorsan tovább lendülnöm azon is, amikor az udvarlóm eltévedt, pedig Komárom nem nagy “falu”. Sanyi ráadásul egyértelműen – de nem felvállalva – kölcsön kocsival érkezett. Emiatt félelmetes utazási élményt okozott a Győrig tartó távon. Hiába érzed már az első pillanatnál, hogy nem őt keresed, illik udvariasan kivárni a randi végét és a “lesz második tali?” felvetésre is reflexből rávágni, hogy “hát persze.” Ezen a hídon ugyebár majd átmegyünk, ha odaértünk.

Csak rajtunk múlik, hogy a sztereotípiák ellenére mire használjuk a Tinder felületét...

Négy évvel később érkeztem el a Tinderhez, a társkeresők “krémjéhez”. Hagytam, hogy beszippantson a “húspiac”. A bemutatkozásomban nagy hangsúlyt fektettem a pozitív és negatív tulajdonságaimra egyaránt. Humoros köntösbe csomagolva felvázoltam magam, hátha valakinek így is átjön az X. Hátha akad olyan, aki rászánja azt a fél percet, hogy elolvassa az 500 karakteremet.

„Nem várok el többet mástól, mint saját magamtól…” A férfiak nagy része hanyatt homlok menekült ettől az állásponttól. Milyen dolog rögtön elvárni? Olyan, ami nélkül már 10 évvel ezelőtt férjhez mehettem volna…  Szóval adott egy csipetnyi céltudatossággal rendelkező nő, aki tudja, mit ad, és legalább azt és annyit szeretne is kapni. És bizony van, akinek ez imponál. Én ilyet kerestem!

Másodpercek alatt döntünk sorsokról…

Első ránézésre szűrve villanásnyi időre feltűnő arcfoszlányok közt. S ha végre megadatik a jobbra húzás, és a match, már csak az kell, hogy a másik írjon. Mert ugye mi nők, nem nyitunk, a Tinderen nem ez a módi – főleg, hogy van olyan pasi, akinek szétválásra ad okot. (Egyébként annak, aki szeretné a megragadni a kezdeményezés jogát, a Bumble, a hölgyválasz platform való. Nem csak teret kapsz az első lépésre, de alapként kapod.)

Vártam, kivártam, hátha valaki a „hogy vagy, milyen napod volt, mivel foglalkozol és mi járatban itt” kérdéshalmazon túl képes némi spirituszt mutatni. Esetemben működött (volna) egy Jóbarátok poén is (előfordult itt-ott, pezsgőt bontottam érte), de a fotókra rákérdezni sem rossz taktika. A kapcsolódási pont halvány reménysugarát sejtetve a magvasabb fogalmazókészséget pedig már nyitáskor megcsillantani igazán üdítő érzés tudott lenni.

Záporoznak az impulzusok…

Szilárd, a sértődős-heves-türelmetlen, az “én már elváltam, nekem már nem tudsz újat mutatni” fajta, aki kikérte magának, hogy miért akarok még 17 napot és 15 órát írva kommunikálni, élőben úgyis minden kiderül. Elnézést, hogy nem szerettem volna minden randira azonnal elmenni. Az “ingyen vacsi” nálam nem volt szempont. Ott volt Endre, aki bár elmondása szerint nem egy könnyen kapható nőt keresett, mégsem tudott a testiségen kívül érdemben másról beszélni. Zoli, a szentimentális gentleman, aki tényleg megvette a virágcsokrot és valóban kiáll(t volna) egy táblával a reptérre. Szerencsére végül elkerültük (egymást és), hogy “elszenvedője” legyek egy rendkívül kedves, ám első találkozás lévén végtelenül korai gesztusnak. Aztán jött Patrik, aki mindenki becsületét megvédve még a cikkeimet is elolvasta! És Tomi, aki kellemes társaságnak mutatkozott, viszont a személyes találkozó után elkönyveltük, hogy nem egymást keressük. Utólag is köszönöm neki, hogy rávilágított arra, mit nem szeretnék soha – kiégni a sok randizásban. És végül Gergő is érdemel egy mondatot, aki ötvözte a csipetnyi humort az élből alázással:

„Könnyű lehet téged boldoggá tenni, ha már egy farönknek is tudsz örülni…” – reagált a képemre. Hangulatjel és minden ékezet nélkül első ránézésre félreérthető értelmet nyújtott e magasröptű megnyilvánulás (lsd. faronk).

Ígéretesnek tűnik, de pofont oszt!

A két “kedvenc Tinder-lovagom” pedig Tamás és Valerio volt. (Utóbbinál felmerült a kérdés, miért írogattam egyáltalán olyannal, akit így hívnak? Jogos, de valamire jó volt. Ha másra nem, legalább elrettentő példának).

Az első számú Tinder-lovag kiválóan lavírozott a sablonosság és az érdeklődést felkeltő témák vékony határán. Sok utazás és csajos program? Akkor Te vagy az “ezer barátnős csaj”. Hm, mi tagadás, én lennék. Eleresztve a szarkazmust a fülem mellett vágtattunk tovább. Amikor épp reményeket kezdtem hozzá fűzni, egyszer csak, bamm! A téma jó, még a leírás is intelligens, csak ne lett volna oly’ cinikus. Tamás ekkor még nem tudta, hogy okfejtése méltó viszonzásra talál:

Aztán persze szívesen kifejtettem volna még, hogy szerintem meg kétféle pasi létezik: az egyik élből le akarja nyomni a másikat, holmi kisebbségi komplexus és Napóleon-szindróma miatt, a másik pedig a papucs, aki nem meri felvállalni a véleményét. Nem hiszem, hogy abba az 1%-ba tartozna, aki minőségi módon tudna eszmét cserélni anélkül, hogy jó előre kategorizálna egy random nőt. Kár, hogy eme sorokat csak a környezetemnek tartogattam. Egyébként mint kiderült, két barátnőmet is megtalálta ugyanez a megmondó-ember. Az egyikük azóta férjhez ment…

Valerio már nem volt ennyire kreatív és szofisztikált. Simán kiosztott, mert nem rohantam két sor után egyből a karjaiba. 

Hogy mire is a nagy önbizalmam, így szoktam-e pasizni, a fotóim alapján biztos elől deszka hátul léc lehetek. Jelesül válaszoltam:

Lennék szerény, ha volna mire (vicceltem), de ha megfelelő a fogadó fél, akkor bizony átjön a szellemes dumám.

Mire ő: akkor nem lenne keresnivalóm e brilliáns társkeresőn. Mondta ezt úgy, mintha ő nagyobb sikereket ért volna el az általa problémásnak nem nevezhető, maximum nyersnek titulálható stílusával.

• 

• 

• 

Innen szép felállni!

Egy kisebb külföldi kanyar után, amikor azt gondoltam, nem számítanak a nyelvi korlátok. Számítottak… Két Gábor után, akik mindketten 39 évesek voltak és szinte ugyanolyan ebet tartottak. Amikor ugyanabban a pillanatban két különböző platformon ugyanarra az utcára hivatkoztak, nem értettem mi történik. Sokat nyomtam volna a társkeresőt? 4 hónap alatt 7 Tinder-randi szerintem nem vállalhatatlan, sőt… Volt, aki képről nem győzött meg, élőben meg csak pislogtam, hogy nézhet ki ilyen jól és lehet mégis ennyire antifotogén. És megesett, hogy elengedtem a tökéletes fogsor iránti vágyam, mégis váratlanul köddé vált az illető.

Mondjuk egy hirtelen ghostingolósból legalább egy mindenkinek kijár.

Aztán tartottam kiselőadást szingli pasiknak, hogyan érdemes tinderezni és randizni. Az egyikük végül rajtam gyakorolt, csak nem túl nagy sikerrel.

És ezután jött Ő. Akivel olyan hirtelen találkoztunk és olyan természetesen együtt maradtunk, hogy mindennek már lassan egy éve. Hiába volt az első randi egy bulit követő reggelen, egy óra alvás után. Nem számított, hogy a második randin kiosztottam: EQ, IQ, humor, anyagiak, szex, szabadság, függőségek – a feltételeim röviden, melyekből nem engedek. Nem tántorította el a lázas, sminkeletlen fejem a harmadik találkozáskor, és a herpeszes ajkam, menstruáló kedélyállapottal párosulva sem a következő alkalommal.

Furcsa egy ízlése van, jegyeztem meg. Hihetetlen eltántoríthatatlanságáért cserébe pedig megígértem: ettől rosszabb arcom már nincs.

Mindet rögvest felvonultattam.

“Boldog szingli vagyok, és nem hagyom hogy ezt bárki tönkretegye!”

Így alakult, hogy minden “boldog szingli” törekvésem ellenére felültem A sommeliér szekerére, vigyen akármeddig. Ezért az érzésért megéri, akármennyi is adatik.

A kedvenc siker sztorim viszont – a magamét mégsem illik túldimenzionálni – egyelőre Ercsi barátnőmé, aki évek hosszú során át tartó botrányos randizós élményeket túlélve már épp törölni akarta az alkalmazást. Ekkor futott bele Zoliba, aki szintén feladni készült az online társkeresést a Tinderen. Olyannyira egymásra találtak, mint borsó meg a héja. Nyáron volt az esküvőjük. Négyszer sírtam az örömtől, hogy ilyen mégiscsak létezik. Közben mellettem ült Ő, akivel egyszer én is büszkén hirdetném: Bizony, ez is egy Tinder-házasság!

A(z egyelőre) parlagon maradt nőtársaimnak tehát kitartást: tekintsetek pozitívan a jövőbe, mert abból még bármi lehet! Tapasztalni kell, kicsit önzőnek lenni, mert helyetted senki sem lesz az, és egy dologra koncentrálni: életed végén, ha visszanézel, azt tudd mondani, hogy boldog voltál és jó ember maradtál!